Magamról
A hastáncot, mint tradicionális táncot öt éves koromban kezdtem el tanulni a nagymamámtól, aki a törökországi Izmírből származott. Tőle kaptam a nevemet is, melyet ma művésznévként használok: Inci (ejtsd: Indzsi), jelentése gyöngy, valamint Deniz, jelentése tenger.
Mivel nyaraimat távolban élő családomnál töltöttem, alkalmam volt megismerni az ottani csodálatos kultúrát, így a tánckultúrát is.
Tanulhattam többek között török folklór táncokat: harci táncot, kardtáncot, körtáncokat és természetesen hastáncot, melynek tudománya – ahogy az hagyományosan szokás – anyáról leányra szállt felmenőim között. Szinte minden hétvégén összejött az a rokonokból, barátokból álló női társaság, akik csak úgy, saját maguk szórakoztatására hastáncoltak. Ezekre a „bulikra” ma is szívesen gondolok vissza.
Közben Magyarországon nevelkedvén gyermekkoromtól kezdve folyamatosan tanultam táncolni. Nyolc évesen a Dunaszekcsői Néptáncegyüttesben ismerkedtem a magyar néptánc alapjaival, majd a szekszárdi Bartina csoportjában folytattam tizennégy éves koromtól. Itt Szabadi Mihály országos hírű koreográfus irányításával nemcsak a folklór, de a klasszikus balett alapjaival és a kortárs néptánccal is foglalkozhattam, méghozzá igen magas színvonalon, amit az együttesvezető mély szakmai hozzáértésének köszönhettem. Profi táncossá azonban csak akkor váltam, miután elvégeztem Jeszenszky Endre táncmester kurzusait. Fő gyakorlati tárgyak a jazztánc, a modern tánc és a mozgásművészet voltak. Ugyanitt a mester asszisztenseként cigánytánc és keleti tánc koreográfiáimat tanítottam be táncos csoportoknak.
Ezt követően hosszú éveken át dolgoztam Törökország különböző városaiban, mindenhol megkeresve azokat az iskolákat, ahol a lehető legtöbbet tanulhattam. Így például Isztambulban tanultam az egyetlen olyan táncosnál és tanárnál, aki egykori balettművészként kitűnő hastáncos volt és a két műfajt nagyszerűen vegyítette. Kiemelném még a bonni Nahema hastánciskoláját, a maga sajátosan hatékony oktatási módszereivel. Berlinben hastáncosként mozgásművészetet, indiai táncokat, kortárs modern táncot és nem utolsó sorban afrikai törzsi táncot ismerhettem meg, egy akkoriban ott dolgozó dél-afrikai csoport tagjaitól. Nagy hatással volt rám az 1999-es párizsi utam is, ahol Mata Hari táncát archív felvételek alapján rekonstruáltuk egy francia koreográfussal. Ugyanitt Isadora Duncan-féle modern táncstílust tanultam és ettől fogva legtöbbször Duncan-stílusban táncoltam. Duncan művészetével és táncfilozófiájával a mai napig teljes mértékben azonosulni tudok.
A külföldi útjaim során tanultakat ötvöztem a nagymamám által megismert mozdulatanyaggal, ezzel létrehozva egy egyedülálló hastáncstílust, melyet a Nagymama Táncának neveztem el, jelezvén a stílus eredetét és különbözőségét, egyediségét. Ezt táncolom és tanítom a mai napig: folklór modern elemekkel, értékes, több száz éves táncmotívumokat felhasználva. Immár hetedik éve a Pécsi Tudományegyetem Táncoló Egyetem programjának hastánckurzusán is ezt a fajta táncot népszerűsítem. A másik nagyon fontos mozzanat, hogy a tradicionális táncot, melyet a családomból hoztam és hastánciskolákban fejlesztettem, megpróbálom összekötni a modern tánc elemeivel. Mára ebből fejlesztettem ki egyfajta „ösztöntáncot”, egy olyan impresszionista táncstílust, melyben kifejezésre juthat például a szenvedély vagy fájdalom megjelenítése.
Az élet nagy ajándékának tekintem, hogy részt vállalhatok modellként egy másfajta, értékes művészeti ágban, a fotózás területén. 2004 októberében, Pécsen, a Naív Kávézóban a „Vénusz születése” című, nagy sikerű kiállításon szerepeltek a rólam készített képek (Rajnai Ákos munkái). Ezek között egyaránt voltak táncos fotók, aktok, keleti aktok és portrék. 2005 júniusától a Magyar Fotóművészek Országos Szövetségének tagjaival is dolgozom; közülük kiemelném Szathmáry-Király Ádám fotóművészt, akivel közös munkánk 2006 májusában a FEEK Aulájában „Földanya – a természet és nõi szépség harmóniája” címmel kiállításon volt látható.
2007-ben sikeres modellvizsgát tettem reklámfilm, fotó és divat kategóriában. Kulturális tevékenységemért a pécsi önkormányzattól 2008-ban a "Pécs Éke" díjat kaptam.