Hazafelé

Bevezető

A pécsieknek nem kell kilépni városukból, ha török templomot, dzsámit és minaretet akarnak látni. A Belváros szívében zöld kupolájával ott áll Gázi Kászim dzsámija, a Kórház téren pedig Jakováli Hasszáné, a minarettel.

A pécsieknek akkor sem kell messzire menni, ha török táncot – a mai divattal szólva hastáncot -  szeretnének látni: a városban van épp elég tánccsoport, Indiától Egyiptomig terjed a mesés Kelet, amelynek táncait a különböző fantázianevű iskolák, tanfolyamok és oktatók  - akik persze magyarok – bemutatják és tanítják. Nincs ezzel semmi baj, hiszen a táncok alapjait és nehezebb figuráit neves mesterektől országszerte meg lehet tanulni.

Van viszont Pécsett egy táncosnő, akinek nem kell már mesterekhez fordulni. Van itt valaki, aki már eszmélése óta táncol, aki az első szavakat törökül hallotta a fölébe hajlóktól, akinek vérében nemcsak az egész Kelet ott pezseg, hanem az a vér az Izmir-i török ősök vére, amely egy dunaszekcsői hajós regénybe illő közvetítésével került Törökországon és Bulgárián át ide, hogy most tűzzel és szenvedéllyel áramoljon valakinek ereiben, akit úgy hívnak: Indzsi Deniz.

Az Indzsi Deniz, bár művésznév is, nem felvett név, hanem kapott. A név, a vér, a tudás, a szenvedély Izmir-ből, az Égei-tenger partjáról származik, ahol a múlt század elején egy fiatal lány úgy döntött, színésznő lesz. Tőle kapta Indzsi a nevét, a tanítást, a hagyományt. Nem mondjuk most el az egész történetet, mert nem a múltról, hanem a jövőről szeretnénk szólni. A jövőben pedig Indzsi Deniz hazatér.

Hazatér úgy, ahogy talán ki sem lép a városból. Eljönnek hozzá vérei, megmaradt rokonai és eljönnek mindazok, akik a hitelességet, a megszenvedett tudást, a rendkívülit keresik. Egy török lány Pécsett! Egy igazhitű a keresztények tengerében. Mert Indzsi Deniz, bár felvilágosult módon, de mégis ősei hitét követi és életét nálánál nagyobb hatalmak parancsainak rendeli alá. Hisz és hitét a táncával is megerősíti és a hit táplálja őt a tánc hajladozásaiban.

Vendéglátó lesz, ő, aki kicsi gyermekkora óta vendége volt a falusi török lakodalmaknak, tanúja a szegények örömének. Azokon a vidékeken az ég még közelebb van a Földhöz, mint másutt. Ott még gyakran szakadnak le csillagok a mennyei kárpitról és a tengerbe érve gyönggyé változnak: egy ilyen gyöngy ragyog Indzsi Deniz első nevében. A másodikban a fehér tajtékú éjszakai tenger.

Hazatér úgyis, hogy elhagyja a várost, ahol él és végigtáncolja azt az utat, amely innen Törökországig vezet. Délnek indulva Boszniában tűnnek föl az első minaretek, a magasból szálló ének mutatja az utat, amelyen járni kell. A déli irány után keletre fordulunk és nemsokára jön Bulgária, ahonnan a családi ereklyének számító lemezek őrzik a zenét a gyerekkorból. Most bolgár-e vagy török? A vérben ott van mind, elválaszthatatlanul.

Isztambul, Kelet kapuja. A sokmilliós városban ismét ő a különleges, a hazatérő. Aki egykor Vénuszként lépett ki a színházi díszletek közül, most azt is megmutathatja, amit azóta Európában tanult és bizonyíthatja, nem felejtette az ősi tudást sem.

Az utazás utolsó állomása csakis Izmir lehet, ahonnan egyszer az ősök elindultak. Lehet, hogy egy ócska lakodalmi sátor lesz egy közeli faluban, lehet, hogy egy városi kávézó a tengerparton. Ami biztos, hogy meg fog szólalni a zene. Ami biztos, hogy Indzsi táncolni fog. Az övéi szeretettel fognak ránézni, vonásaiban a sajátjukat látják majd, örömteli szavaikat azonnal megérti. Indzsi Deniz hazaérkezett.

Projekt

A projektet két részre lehet bontani:

Nem biztos, hogy mindkét rész szükséges. Az utazáshoz jó lenne egy kétszemélyes tv-stáb vagy valami ilyesmi. Nem szenzáció, csak dokumentáció.

Vannak helyek, városok, emberek, akik segítenének, akár Boszniában, akár Bulgáriában, akár Törökországban. A történet minden nyelven érthető itt, Közép- és Dél-Kelet Európában.

Indzsi Deniz nem csak egy hastáncos. Önerőből, saját feje után tanult Párizsban Isadora Duncan technikát, Berlinben afro- , indiai- és kortárs táncot, Budapesten Jeszenszky Endrénél mindenfélét, Isztambulban pedig természetesen török hagyományos táncot. Ami akár hastánc is lehet. Mindezeket felhasználva alakította ki csak rá jellemző stílusát, amelyben az egyes elemek csak a pontosabb kifejezés eszközei, s amit kifejeznek,  az néhány mondat a nőiségről, hitről, szenvedélyről, szomorúságról, belső és külső utazásainkról. Varázslatos, érzéki és érzelmes szöveg annak, aki érti.

Lennének tehát táncok, de nem amolyan csinnadrattával beharangozott, nagy közönség előtti fellépések, inkább váratlan helyeken, kisebb terekben, udvarokban, ahol az intimitás megteremthető. Ahol kapcsolat jöhet létre emberek, álmok, mozdulat és zene között.

A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ TÁRSAKAT ÉS TÁMOGATÓKAT KERESÜNK!

Email: indzsi@indzsideniz.hu

A pályázat szövegét írta:

Szávai József