Magamról

A hastáncot, mint tradicionális táncot öt éves koromban kezdtem el tanulni a nagymamámtól, aki a törökországi Izmírből származott. Tőle kaptam a nevemet is, melyet ma művésznévként használok: Inci (ejtsd: Indzsi), jelentése gyöngy, valamint Deniz, jelentése tenger.

Mivel nyaraimat távolban élő családomnál töltöttem, alkalmam volt megismerni az ottani csodálatos kultúrát, így a tánckultúrát is. Tanulhattam többek között török folklór táncokat és természetesen hastáncot, melynek tudománya - ahogy az hagyományosan szokás - anyáról leányra szállt felmenőim között.

Szinte minden hétvégén összejött az a rokonokból, barátokból álló női társaság, akik csak úgy, saját maguk szórakoztatására hastáncoltak a helyi zenészek kíséretével. 

Nyolc éves koromtól ismerkedtem a magyar néptánc alapjaival, majd tizennégy évesen a szekszárdi Bartina csoportjában folytattam. Itt Szabadi Mihály országos hírű koreográfus irányításával nemcsak a folklór, de a klasszikus balett alapjaival és a kortárs néptánccal is foglalkozhattam. Hivatásos táncossá azonban csak akkor váltam, miután elvégeztem Jeszenszky Endre táncmester kurzusait. Fő gyakorlati tárgyak a jazztánc, a modern tánc és a mozgásművészet voltak. Ugyanitt a mester asszisztenseként cigánytánc és keleti tánc koreográfiáimat tanítottam be táncos csoportoknak.

1995-ben a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének vizsgabizottsága előtt hivatásos előadóművészi vizsgát tettem.

Ezt követően hosszú éveken át dolgoztam Törökország különböző városaiban, mindenhol megkeresve azokat az iskolákat, ahol a lehető legtöbbet tanulhattam. Így például Isztambulban az egyetlen olyan táncosnál és tanárnál, aki egykori balettművészként kitűnő hastáncos volt és a két műfajt nagyszerűen vegyítette. Kiemelném még a bonni Nahema hastánciskoláját, a maga sajátosan hatékony oktatási módszereivel. Berlinben hastáncosként mozgásművészetet, indiai táncokat, kortárs modern táncot és nem utolsó sorban afrikai törzsi táncot ismerhettem meg, amikor fél évig együtt dolgoztam egy dél-afrikai együttessel. Nagy hatással volt rám az 1999-es párizsi utam is, ahol Mata Hari táncát archív felvételek alapján rekonstruáltuk egy francia koreográfussal. Ugyanitt Isadora Duncan-féle modern táncstílust tanultam és ettől fogva legtöbbször Duncan-stílusban táncoltam. Duncan művészetével és táncfilozófiájával a mai napig teljes mértékben azonosulni tudok.

A külföldi útjaim során tanultakat ötvöztem a nagymamám által megismert mozdulatanyaggal, ezzel létrehozva egy egyedülálló hastáncstílust, melyet a Nagymama Táncának neveztem el, jelezvén a stílus eredetét és különbözőségét, egyediségét. Ezt táncolom és tanítom a mai napig: folklór modern elemekkel, értékes, több száz éves táncmotívumokat felhasználva. A másik nagyon fontos mozzanat, hogy a tradicionális táncot, melyet a családomból hoztam és hastánciskolákban fejlesztettem, megpróbálom összekötni a modern tánc elemeivel. Mára ebből fejlesztettem ki egyfajta "ösztöntáncot", egy olyan impresszionista táncstílust, melyben kifejezésre juthat például a szenvedély vagy fájdalom megjelenítése. 

Oktatói tevékenységem 1988-ban kezdődött a mai Harmadik Színház épületében Pécsen, a hastánc iránt érdeklődők ösztönzésére. 2000 óta tanítok a Táncoló Egyetem hastánc kurzusán. Ugyanitt a világ első hastáncos Guinness rekordjának ötletgazdájaként két ízben tanítottam be tíz perc alatt több száz embernek koreográfiát.
2003-tól a Pécsi Ifjúsági Ház hastánc tanfolyamait vezettem. Ezt a tevékenységet 2012 márciusától a Pécsi Kulturális Központban a Zsolnay Negyedben folytattam.
Kulturális tevékenységemért a pécsi önkormányzattól 2008-ban a "Pécs Éke" díjat kaptam.
2012 decemberében floridai vendégszereplésen vettem részt, melynek tizenkét napja alatt felléptem Miamiban és Key Westben. Bemutatkozásom sikerének köszönhetően 2013 nyarán visszahívtak egy harmincöt napos amerikai turnéra. Long Islandon, Las Vegasban és New York-ban léptem fel. A Massachusetts-i Tivertonban sikeres workshopot tartottam a környékbeli hastánc oktatóknak.
2013 decemberében meghívóim kérésére megismételtük a workshopot Bostonban és azóta is évente ellátogatok Amerikába hasonló turnékra. Legutóbbi fellépéseim 2017 decemberében voltak Floridában.